Egy évvel elhalasztották a döntést a MOGYE magyar főtanszékeinek létrehozásáról

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa csütörtöki ülésén megvitatta ugyan a magyar főtanszékek létrehozásának a kérdését, de egy évvel elhalasztotta a döntést, tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Tibor rektorhelyettes.

„A törvény egyértelműen kimondja, hogy a kisebbségi oktatási vonal (magyar tagozat) főtanszékekbe szerveződik. A törvény végrehajtását kértük. A szenátusi többség viszont arra hivatkozott, hogy ugyanannak a törvénynek egy másik cikkelye az egyetemi autonómia alapján a szenátus jogkörébe utalja a főtanszékek létrehozását” – ismertette a döntés hátterét Szilágyi Tibor. A rektorhelyettes hozzátette, a magyar tagozat álláspontja szerint semmilyen egyetemi autonómia nem jogosítja fel az egyetem vezetését arra, hogy a törvényt áthágja.

A magyar főtanszékek létrehozása az egyik sarkalatos pontja volt annak a megállapodásnak, amelyet 2012 szeptemberében a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt.

Szilágyi Tibor felidézte, hogy 2012 szeptemberében Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében kezdődtek el a tárgyalások az egyetemen kialakult román-magyar szembenállás feloldásáról a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Az Ecaterina Andronescu tanügyminiszter által is aláírt hétpontos megállapodás egyértelműen kimondta, hogy az újraakkreditálási folyamat lejárta után a szenátus dönt a magyar főtanszékek számáról.

Hozzátette az akkreditációs bizottság honlapján decemberben jelent meg a magyar orvosi szak újraakkreditálására vonatkozó jelentés, így az egyetem vezetésének be kellene váltania az ígéretét.

„Már a hétpontos megállapodás is annak a helyzetnek az áthidalására született, hogy az egyetem szenátusa nem volt hajlandó alkalmazni a tanügyi törvényt. Most már a megállapodást sem tartják be” – mondta Szilágyi Tibor. Hozzátette, az egyetem magyar tagozata ezután dönti el, hogy miképpen reagáljon az önállóságát elodázó döntésre.

Share this post

PinIt
scroll to top