Egy hétköznapi utazásból lett emlékezetes pillanat Kolozsváron: egy fiatal marosvásárhelyi pilótanövendék lett az idei egymilliomodik utas a Avram Iancu Nemzetközi repülőtéren.

Fotó: Kolozsvári repülőtér
A 23 éves Keszeg József-Arnold egy Wizz Air járattal érkezett Bergamóból, amikor a leszállás után váratlanul különleges bejelentés fogadta. A légitársaság egy 100 eurós utalvánnyal jutalmazta meg.
„Nagyon meglepődtem, nem számítottam rá, még soha nem nyertem semmit, még a lottón sem. Most valami hatalmasat nyertem a légi közlekedésben. Először egy légiutaskísérő jött hozzám oda a repülőgépen, és megkérdezte, hogy nálam van-e a személyi igazolványom. Megijedtem, aztán közölték velem a jó hírt, hogy én vagyok az egymilliomodik utas” – idézte a fiatal utas szavait a Cluj24.

Fotó: Kolozsvári repülőtér
A történet külön érdekessége, hogy Keszeg maga is a repülés világához kötődik. „Vitorlázó pilóta vagyok Marosvásárhelyen, és februárban felvettek a Wizzair repülési akadémiájára, Milánóból jöttem, ahol az orvosi vizsgálatokon vettem részt. Ez a három nap számomra a repülésről szólt” – mondta, hozzátéve, hogy az élmény még különlegesebbé vált, mivel éppen a születésnapját ünnepelte.
A repülőtér vezetése szerint ez már a 15. alkalom, hogy az adott év egymilliomodik utasát köszöntik. David Ciceo igazgató úgy fogalmazott, hogy idén is növekedésre számítanak, még akkor is, ha egyes légitársaságok visszalépése nehezíti a helyzetet.

Fotó: Kolozsvári repülőtér
„Idén is az utasok számának enyhe növekedésére számítunk. Idén 3 650 000 utasra számítunk, figyelembe véve a Lufthansa Cityline által okozott problémákat, amely leállította a kolozsvári járatokat. De más légitársaságok növelték a járatok számát, és tárgyalunk új légitársaságok bevonásáról” – mondta.
Az idei mérföldkő időzítése is figyelemre méltó: két héttel korábban érték el az egymilliomodik utast, mint tavaly, amikor erre csak május közepén került sor.


