Egyetemi konzorcium Marosvásárhelyen?

Marius Paşcan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak hétfőn a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.

A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crişan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. „Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről” – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni. „Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk” – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.

A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, „egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben” – tette hozzá.

Marius Paşcan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. „Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne” – jelentette ki. Hozzátette: „multikulturális környezet kialakításáért száll síkra”, de ehhez „minden érintett jóindulatára szükség van”. Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen „megnyilvánulásokkal” csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami „sokba kerül majd”. „Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll” – jelentette ki Paşcan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. „Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!” – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, „a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos”.

A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. „Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik” – közölte a rektorhelyettes.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Antalfi Imola
    e-nepujsag.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top