Egységes hívószám a RAR-nál való előrejegyzésekhez

autoMától kezdődően, a Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatalnál (RAR) egységes hívószámon lehet időpontot kérni. A RAR országos igazgatójának döntése alapján, egy országos telefonközpontot hoznak létre erre a célra.

A kezdeményezés célja, hogy csökkentsék általa a várakozási időt, valamint lehetővé tegyék az előrejegyzést más megyékben is. A beruházás összesen 14 ezer 800 euróba került az államnak.

A Gépjármű-nyilvántartónál előre beprogramált 990 ezer tevékenységből 15%-nyit jelen pillanatban jegyzik elő, az interneten keresztül. Jelenleg egy 15 éves régiséggel rendelkező programálási rendszer működik, 1-1 képviselővel az ország 42 megyéjében.

A George Adrian Dincă, RAR-igazgató által elrendelt országos „call-center” része a Gépjármű-nyilvántartó Hivatal stratégiai fejlesztésének. Ennek értelmében, újratervezik az előrejegyzési rendszert, és megkönnyítik azok dolgát, akik a RAR szolgáltatásait vennék igénybe.

Bárhol az országban, mindenki számára a 021 9672-es egységes telefonszám áll a rendelkezésre. A RAR sajtóközleménye szerint, az új rendszer több előnyt szolgál, nemcsak az ügyfeleinek, hanem a személyzete számára is. Egyrészt a képviselők leterheltsége oszlik meg, másrészt csökkent a válaszidő, könnyebb lesz a kapcsolattartás a közhivatallal, nő a programálási lehetőségek száma, és a várakozás időtartama is visszaesik.

Forrás: muresnews.ro

Share this post

PinIt
scroll to top