Elefántok sétáltak szerdán Marosvásárhelyen, a Tudor negyedben. Gondozóikkal együtt, az elefántok végigsétáltak a Tudor negyed utcáin, a gyerekek és felnőtte legnagyobb örömére.
Az elefántok a nemrég érkezett cirkusszal látogattak városunkba, a cirkusz tulajdonosa pedig elmondta, a városi séta már hagyománnyá vált, minden városban megteszik.
“Kimegyünk a városba az elefántokkal, ez már hagyománnyá vált minden városban, ahova elérünk…” – nyilatkozta Robert Gartner.
A Gartner cirkusz jelenleg épp városunkban tartózkodik. A Real parkolójában várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Utoljára 2010 szeptemberében láthattuk őket Marosvásárhelyen. Több mint 40 állat, bohóc, varázsló és akrobata áll készen arra, hogy szórakoztassa a közönséget.


