Elektronikushulladék-gyűjtés a megyében

December 3. és 4.-e között kerül ismét megszervezésre az elektronikushulladék-gyűjtés Maros megyében. A Környezetvédelmi Minisztérium a környezetvédelmi ügynökségekkel közösen idén utoljára szedi be az elavult, régi elektronikus készülékeket.

A mostani akcióban újdonság lesz, hogy a városi települések mellett ezúttal faluról is begyűjtik az elektronikus hulladékot. A cél az, hogy lefedés alá kerüljön a megye, ami az elektronikushulladék-gyűjtést illeti.

Dănuţ Ştefănescu, a Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója elmondta, Marosvásárhelyen 11 fix gyűjtőpontban szedik be a készülékeket. A megye többi városában azonban felkérik a lakosságot, hogy a kidobásra szánt elektronikus tárgyakat a szemétkonténerek közelébe helyezzék el. A községekben a lakosok a hulladékot a főút járdájára kell, hogy kihelyezzék, ahonnan könnyen elszállíthatja a tehergépkocsi. Amennyiben nagyobb használati eszközről van szó, előzőleg vegyék fel a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal, mert az önkormányzat kötelessége megoldani a szállítást.

Az egyik tehergépkocsi december 3-án, pénteken 9 órakor indul Gödemesterházáról, a következő útvonalon és időpontokban gyűjti össze a hulladékot: 9.30 Palotailva, 9.50 Ratosnya, 10.10 Déda, 10.40 Beresztelke, 11.00 Faragó, 11.20 Királyfalva, 11.40 Nagysármás, 12.00 Mezőszentpéter, 12.30 Mezőbodon, 13.15 Nagyernye, 13.45 Csíkfalva, 14.15 Nyárádremete, 14.45 Alsóbölkény, 15.00 Görgényoroszfalu, 15.15 Görgényszentimre, 15.30 Hodák, 16.00 Magyaró, innen pedig a kisiklódi hulladéklerakóba szállítják a begyűjtött hulladékot.

A másik jármű 9 órakor indul Mezőzáhról, majd a következő útvonalat teszi meg: 9.30 Mezőbánd, 10 Kisikland, 10.30 Radnót, 11.00 Marosszentkirály, 11.30 Marosszentgyörgy, 12.00 Havad, 13.30 Erdőszentgyörgy, 14.15 Csatófalva, 14.45 Küküllőszéplak, 15.15 Bonyha, 15.30 Vámosgálfalva, 15.45 Szászbogács, majd innen Kisiklód.

Szombaton a városokból a következő program szerint szállítják el a hulladékot: 10 órától Marosvásárhelyen, majd 12 órától Szászrégenben gyűjtenek. Egy másik szállítóeszköz 10 órakor indul Marosvásárhelyről, 11.30-kor Radnóton, 12.30-kor Marosludason lesz. Ugyancsak 10 órakor indul a megyeszékhelyről az az autó, amelyre 12 órakor Segesváron rakodnak. A hulladékgyűjtő kocsi 10 órakor Dicsőszentmártonban, 12 órakor Szovátán, 13-kor pedig Apoldon lesz. Szászrégenben és Dicsőszentmártonban a már bevett szokás szerint a polgármesteri hivatalt, illetve a köztisztasági vállalatot telefonon kell értesíteni, ha van eldobandó elektronikai eszköz, Segesváron pedig a kapuk elé tehetik ki a hulladékot.

Forrás: e-nepujsag.ro

Share this post

PinIt
scroll to top