Elfogadta a képviselőház a több mint 100 illeték eltörlésére vonatkozó tervezetet; a tévé- és rádióilletéket is eltörlik

225 támogató szavazattal döntő fórumként elfogadta kedden a képviselőház a több mint száz nem adójellegű illeték, köztük a tévé- és rádióilleték eltörlését előíró törvénytervezetet.

A végső szavazást megelőzően a plénum elutasította a költségvetési szakbizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy a tévé- és rádióilleték kerüljön le az eltörlésre javasolt illetékek listájáról. A képviselők közül mindössze 39-en támogatták ezt a javaslatot, 109-en ellene voksoltak.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett törvény értelmében 2017 elejétől törölni fogják a televízió- és rádióilleték mellett – többek között – a környezetvédelmi bélyegilletéket, több cégbírósági illetéket, több konzuli illetéket, az ideiglenes útlevél igénylésekor esedékes többletilletéket és az Országos Nyugdíjpénztár által igényelt különféle illetékeket is.

Liviu Dragnea PSD-elnök a legjelentősebb bürokráciacsökkentő intézkedésnek nevezte a kedden elfogadott jogszabályt.

A Nemzeti Liberális Párt egyik képviselője, Andreea Paul úgy nyilatkozott, a liberális honatyák is megszavazták a tervezetet, amely szerintük összességében jónak tekinthető, a tévé- és rádióilleték eltörlését azonban „kockázatosnak” tartják.

Forrás: AGERPRES

Share this post

PinIt
scroll to top