Rio de Janeiro polgármestere bejelentette, hogy egyetlen zikavírusos megbetegedés sem volt az olimpia ideje alatt.
Eduardo Paes hozzátette, hogy 8.651 turistának volt szüksége orvosi ellátásra a játékok során, amelyből 2.133 volt külföldi, viszont egyetlen beteg esetében sem fedezték fel a vírus tüneteit. A járványveszély miatt számos közismert versenyző visszamondta az olimpiai szereplést, köztük a román Simona Halep teniszező. Egyesek szerint ez sok érdeklődőt és szurkolót is távol tartott a versenyektől.
Annak ellenére, hogy a szakértők biztosították a közvéleményt a vírus valószínűtlensége felöl, sokan mégis az otthonmaradást választották. A betegséget terjesztő szúnyogok a téli évszakban alig vannak jelen.
„Némileg vészmadárkodásnak tartom, hogy a nemzetközi egészségügyben többen is igyekeztek a vírusra hivatkozva elgondolkodtatni az embereket” – magyarázta a városvezető.
Paes hozzátette, hogy kb. 1.17 millió turista érkezett Rióba az ötkarikás játékokra, közülük 410 ezer volt külföldi. Elmondása szerint az Egyesült Államokból, Argentínából, valamint Németországból érkeztek a legtöbben. Az adatok szerint a szállodák kihasználtsága elérte a 94%-ot.
A kereskedelmi forgalom is jelentősen megugrott a tavalyi évhez képest, a népszerű déli kerületben 70, míg az Olimpiai Park közelében csaknem 30%-al.


