Elköltözteti római járatait a WizzAir

wizzairA túlzottan magasnak vélt reptéri illetékek miatt, 2013. május 7-től a WizzAir római járatai már nem a Fiumicino légikikötőben landolnak. Adminisztratív okokból ugyanis a fapados légitársaság a Ciampino repülőtérre helyezte át mind a nyolc járatát.

Hasonló okok miatt, a WizzAir ugyanígy járt el Romániában is, két évvel ezelőtt, amikor több járatot költöztetett a kolozsvári Repülőtérről a marosvásárhelyi légikikötőbe, a reptéri illetékek kedvezőtlen módosítása végett.

„A római járataink Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár és a lengyelországi Gdansk irányába közel 140 ezer utast szállítanak évente. Az egyik repülőtér veszte a másik nyereségét képviseli, és mivel a Fiumicino repülőtér illetékeit indokolatlanul magasra emelte, ami meggátolja a turizmus népszerűsítését és a munkahelyek létesítését, úgy döntöttünk, a Ciampino légikikötőbe helyezzük át a légibázisunkat.” – nyilatkozta Daniel del Carvalho, a WizzAir kommunikációs menedzsere.

Marosvásárhelyről hetetne kétszer indul repülőgép Rómába a Fiumicino repülőtérre, és onnan vissza, szerdán és vasárnap. Közel két hét múlva, ezeket a járatokat már a Ciampino légikikötőből irányítják.

Forrás: adevarul.ro

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Fotó: wizzair.com

    Share this post

    PinIt
    scroll to top