Előzetes figyelmeztetés nélkül vágják le a vizet

A marosvásárhelyi Aquaserv vízszolgáltató arról értesíti a lakosságot, hogy a számlák 45 nap utáni ki nem fizetése után automatikusan levágja majd a vizet az érintett lakásokban. Az új rendelet annak következtében született, hogy a megyében sokan mulasztják a víz-számlák időben való kifizetését – állítja a vállalat.

Az eljárás teljesen jogos, ugyanis maga a számla már egy figyelmeztető arra, hogy az ügyfélnek kötelessége azt 45 napon belül törleszteni – indokolta a döntést Nicu Tomuleţiu, az Aquaserv szóvivője.

Hozzátette, idén a rendelet annyiban módosult, hogy most már nem lesz a 45. nap után egy újabb 15 napos határidő a számlák törlesztésére, ami sokszor 30 napig is húzódott. Ezentúl a lakosok és a vállalatok kötelesek lesznek 45 nap alatt illetni a fogyasztásuknak megfelelő összeget, vagy víz nélkül maradnak – nyilatkozta Tomuleţiu.

Az új fizetési törvény január 1.-től lépett érvénybe, a vállalat pedig nagyon komolyan gondolja annak betartását: az összesen 16 millió lej értékű tartozást minél hamarabb be szeretné gyűjteni a mintegy 468 megyei lakótársulástól, illetve magánszemélytől.

Share this post

PinIt
scroll to top