Figyelj a jelenre. Figyelj magadra. Énidő-tábort szervez az enido.ro közösen a Vitalis Központtal.
A tábor célja –mint, ahogy azt a neve is jelzi-, hogy öt napra adjuk meg magunknak azt az időt, ami mindannyiunknak jár és, amit elég gyakran elveszünk magunktól a rohanó hétköznapokban, hiszen mindig adódik magunknál fontosabb tennivaló, nem igaz?! Aztán érdekesmód csodálkozunk, hogy fáradtak vagyunk, kedvtelenek, feszültek, betegek és nem találjuk a helyünk. Sem a hétköznapokban, sem a saját életünkben.
A táborban lehetőség lesz énidőzni, azaz kicsit megállni, kizárólag csak magadra figyelni, lazítani, elcsendesedni, feltöltődni, inspirálódni, a természet közvetlen közelségében lenni. Meghallani a gondolataidat, érezni a lelkedet.
Az öt nap alatt szakemberek fognak a jólétedért dolgozni. Sor kerül energiakezelésekre, hangtálterápiára, egyéni problémamegoldó beszélgetésekre, frissítő-relaxáló masszázsra, stresszmenedzsmentre, önismereti foglalkozásokra, művészet- és táncterápiára, vitalizáló jógára, és vezetett meditációra is. Előadásaink a bennünk lévő öngyógyító képességnek a felébresztéséről, az illóolajok gyógyító erejéről, a bennünk élő belső gyermek félelmeiről, a megbocsátásról és a tudatos teremtésről szólnak.
Célunk, hogy a velünk töltött idő után:
- Felfrissülve, kipihenve, megerősödve térj vissza a hétköznapokba!
- Kerülj harmóniába önmagaddal!
- Birtokába kerülj olyan technikáknak, módszereknek, amelyek visszaállítják életedbe az egyensúlyt,
- szebbé, nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá teszik a mindennapjaidat!
- Legyen minél több kérdőjel, felkiáltójel benned!
- Kerüljenek újra helyére a hangsúlyok az életedbe!
- Szeresd magad, hogy mást is tudjál szeretni!
Helyszín: Tündér Ilona tanya, Csíkfalva, Marosvásárhelytől 24 km-re, Nyárádszeredától 3 km-re, Szovátától pedig 30-ra.
Időpont: augusztus 21 – augusztus 25
Bővebb információ: http://enido.ro/2016/06/08/enido-tabor-figyelj-a-jelenre-figyelj-magadra/