Erdélyi Tudásközpont – Erdély legnagyobb rendezvényközpontját építenék meg Maros megyében

Több ezer fős események befogadására alkalmas multifunkcionális és innovatív rendezvényközpont építését tervezi a Maros Megyei Tanács, amelyet a marosvásárhelyi egyetemek és vállalkozók bevonásával szeretnének megvalósítani. A rendezvényközpont és a hozzá kapcsolódó kutatóközpont látványterveit ma sajtótájékoztató keretében mutatták be.

„Maros megyének olyan földrajzi és infrastrukturális adottságai vannak, amelyek a térség vezető megyéjévé tudják tenni. Az ország központi részén helyezkedik el, van egy nemzetközi repülőtere, és a közeljövőben nem csak egy, hanem két autópálya halad majd át a megyén. Az ebből adódó lehetőségeket elemezve született meg annak a projektnek az ötlete, amely a megye következő tíz évének legfontosabb innovációs beruházása lesz” – emelte ki az Erdélyi Tudásközpont bemutatóján Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, aki az RMDSZ színeiben újabb mandátumra pályázik a szeptemberi helyhatósági választáson.

Maros megyében és a térségben jelenleg nincs olyan sportcsarnok vagy vásárcsarnok, ahol egy nagyobb eseményt meg lehetne szervezni. Ezt a hiányt szeretnék pótolni az Erdélyi Tudásközpont megépítésével, ahol hazai és nemzetközi szakmai konferenciákat, valamint beltéri és szabadtéri kiállításokat, vásárokat, de akár kulturális rendezvényeket – például koncerteket – is lehet majd szervezni.

Az Erdélyi Tudásközponthoz kapcsolódik majd egy nagyméretű, Erdélyben egyedülálló adatközpont és egy kutatóközpont is, ahol IT szakemberek és egyetemisták kapnak majd lehetőséget arra, hogy IT fejlesztéseken dolgozzanak.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Az a célunk, hogy a hazai jó szakembereket itthon tartsuk, és arra ösztönözzük őket, hogy itthon alapítsanak vállalkozásokat. Hiszek abban, hogy úgy az orvostudomány, mint az információs technológia területén teret és jó körülményeket tudunk majd biztosítani a hazai tudósoknak, ugyanakkor ide tudunk vonzani külföldi kutatókat is” – fogalmazott Péter Ferenc.

    Az RMDSZ újabb mandátumért induló tanácselnök-jelöltje hozzátette: „Ma Kolozsvár egyértelműen dominálja az erdélyi IT-szektort. Az Erdélyi Tudásközpont megépítésével azonban mi is versenybe szállhatunk azon a területen, amely az elmúlt tíz évet meghatározta, és vélhetően a következő évtizedeket is dominálni fogja. Mi azt akarjuk, hogy legyen Maros megyének vezető szerepe a digitalizáció és az innováció területén is!”

    Az Erdélyi Tudásközpont tervének ismertetésén részt vett Soós Zoltán, Marosvásárhely független polgármester-jelöltje is, aki szerint a cél közös és világos: „egyrészt Marosvásárhelyt Erdély vásárközpontjává fejleszteni, másrészt elősegíteni, hogy a hazai tudás ne menjen el, és a külföldi tudás idejöjjön. A kutatóközpont és az adatközpont sok befektetőt fog vonzani Maros megyébe.”

    Marosvásárhely, Maros megye jövője szorosan összefügg azzal, hogy sikerül-e IT szakembereket bevonzani ide, mondta a mai bemutatón W.Szabó Péter, mesterséges intelligencia kutató, az RMDSZ helyi tanácsosjelöltje.

    Marosvásárhelyen két egyetemen több mint 400 informatikust képeznek minden évben, és ezt valahogy Maros megye előnyére kellene fordítani. Az Erdélyi Tudásközpont megépítésével Maros megye digitális jövőjének magjait vetjük el, hiszen az adatközpont és kutatóintézet IT multikat vonz és lehetőségeket teremt a helyi cégek számára” – hangsúlyozta az IT szakember.

    Az Erdélyi Tudásközpont létrehozásában szakmai partnerként szeretnék bevonni a marosvásárhelyi egyetemeket is, a Sapientia Egyetemet és a Marosvásárhelyi Orvosi- és Műszaki Egyetemet, ahol jelenleg is van IT képzés. Ugyanakkor a vállalkozói réteg partnerségére is számít a megyei önkormányzat.

    A rendezvényközpontot Marosvásárhely közelében, a repülőtér és az autópálya nyomvonalának találkozásánál építenék meg. A beruházást uniós alapokból valósítanák meg, a 2021-2027 közötti időszak innovációs célra elkülönített forrásaira nyújtana be pályázatot a megyei tanács.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top