Extrém sportok a Somos tetőn

Aki szeret skateboard-ozni vagy kedveli a kihívásokkal teli biciklitúrát, annak most nem kell messzire mennie, hiszen a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal mindkét sportág számára pályát épít a Somos tetőn.

Mihai Moldovan, a Polgármesteri Hivatal közszolgálati részlegének főnöke úgy nyilatkozott, a munkálatok már megkezdődtek. A skateboard pályához finom aszfaltot öntenek, körülbelül 200 méteres területen. Ezt a fiatalok hétfő és péntek között használhatják, mivel hétvégén a pálya parkolóként fog működni azok számára, akik a Somos tetőre autóval látogatnak.

A bicikli-pálya 15 kilométer hosszú lesz, az útvonal az erdőn keresztül halad majd – magyarázta a város polgármestere, Dorin Florea. Ebben a szakaszban kezdő és profi biciklisek egyaránt pedálozhatnak. Akik viszont a kihívásokra vágynak, egy 1,5 kilométeres szakaszt építenek ki, amelyen szöktetni, illetve ugrásokat gyakorolni is lehet.

A vizenyős területeket lecsapolják, követ, majd földet szórnak rájuk, mivel a pálya természetes talajon lesz kialakítva, aszfalt nélkül. A polgármester hozzátette: a Somos tető a kocogókat is várja, ugyanis 2 kilométer hosszú sávot létesítettek a számukra.

Slavic Andrea

Share this post

PinIt
scroll to top