Ezeket a programokat kínálja a Vásárhelyi Forgatag csütörtökön

Csütörtöktől újabb programokkal gazdagodik a Forgatag idei kínálata. Elkezdődnek a városnéző séták, a Sportforgatag is megnyitja kapuit, a Civil sarok keretében beszélgetésre kerül sor a szenvedélybetegségekről, illetve színházi és zenei eseményekre is hívjuk Önöket.

Délelőtt 11 órától Győrfi Zalán középkori sétára hívja az érdeklődőket. Az indulás a főtéri Virágórától lesz. A Szóforgatag keretén belül 17 órától Gidó Attila előadására is sor kerül a Zsinagógában Észak-erdélyi holokauszt-túlélők címmel.

Dartsbajnoksággal „ugrunk fejest” a Sportforgatagba, mely 15 órától kezdődik (Cuza Voda utca 36. szám). A játékra a helyszínen lehet benevezni. Szükség lesz forgatagos karkötőre is.

A Civil sarok egy, a szenvedélybetegségekről szóló beszélgetéssel nyitja meg kapuit a G. Cafféban (Cuza Vodă utca 33.). A Diakónia Keresztény Alapítvány célja ezzel a beszélgetéssel egy olyan interaktív eszmecsere elindítása, mely elgondolkodásra készteti a résztvevőket. A beszélgetést Szőcs Rajmond pszichopedagógus irányítja.

A Teleki Tékában folytatódnak a magyar nyelvű vezetett séták és a gyerekfoglalkozások. Délután 16 órától kerekasztal-beszélgetésre kerül sor Kitörési pontok: munkaerő-piaci igények és oktatás címmel, melynek meghívottjai Dr. Vadvári Tibor mestertanár, dékánhelyettes, Zalaegerszeg alpolgármestere, Dr. Dávid László egyetemi tanár, rektor (Sapientia EMTE), Dr. Kolozsváry Zoltán egyetemi tanár, a Plasmaterm Rt. ügyvezető igazgatója, valamint Molnár Gábor vállalkozó, AAges Kft. A beszélgetést Fülöp Loránd vezeti. Este a Tékában 10 órától László József Human places című dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők, amely a marosvásárhelyi emberek hétköznapjaiba enged betekintést. A filmet követően beszélgetésre is nyílik lehetőség.

A Forradalom utcai Borudvarban a borkóstolók mellett két OTP panelbeszélgetésen is rész vehetünk. 14:30-tól kezdődik a Game changers című, melynek meghívottjai Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója, György Eszter a Delikates Couture designere, illetve Balázsi-Pál Ágnes a Kreatív Kolozsvártól, aki A PONT Csoport ügyvezető igazgatója. A beszélgetést Kicsid Attila, a Pénzcsinálók.ro szerkesztője moderálja. 15:30-tól A pénz és a művészet kapcsolata című beszélgetésre is érdemes lesz ellátogatni. Ennek meghívottjai: Maki Ferenc, a Fox In the BOX vállalat vezetője, tulajdonosa, Markó Béla, költő, fordító, szerkesztő, valamint Székely Sebestyén György a kolozsvári Quadro Galéria vállalat vezetője, tulajdonosa, moderátor Kelemen Attila, az OTP Bank Románia marketing-igazgatója. A Borudvar programjait Sárdi Tamás, majd a BobFolk koncertje zárja.

Csütörtökön három színházi előadás közül lehet válogatni. 18 órától az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban A gyertya könnye c. előadást tekinthetik meg, mely Sütő András születésének 90. évfordulója alkalmából született. Az író műveiből összeállított előadást Kilyén Ilka és Ritiu Ilka Krisztina szereplésével láthatják. 20 órától Liselott és a május lesz látható a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében, melyet Harsányi Zsolt rendezett, 21.30-tól pedig az Antonymus Venetus utcai táncszínházi előadással szórakoztatják a közönséget a Színház téren.

Természetesen a koncertek sem maradhatnak ki a kínálatból. 18 órától a már minden évben hagyományosan megszervezett keresztény zenei együttesek koncertjére kerül sor a Kultúrpalotában Égjen a láng – Megújulva! Címmel. Fellép a Szászcsávási ifjúsági zenekar, Gorondka Együttes, Sófár Együttes, áhítatot tart: Mezei Sándor református lelkész.

20 órától Koszika & The Hotshots koncertjére kerül sor a Teleki Tékában.

Share this post

PinIt
scroll to top