Victor Ponta miniszterelnök helyesnek tartja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választói belátására bízza, kit támogatnak a romániai elnökválasztás november 16-án tartandó második fordulójában.
A romániai baloldal államfőjelöltje egy nagybányai kampányrendezvényen reagált az RMDSZ csütörtökön hozott döntésére. Úgy értelmezte Kelemen Hunor nyilatkozatát, hogy a szövetség „kinyilvánította”: nem támogatja Klaus Johannist (a jobboldali ellenjelöltjét – a tud. megj.), mert ő soha nem mondta meg, miként védené a kisebbségek jogait.
Victor Ponta nyomatékosította, államfőként minden román állampolgárt képviselni kíván származási helyre, nemzetiségre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül.
„Míg románok, míg valóban románnak érzik magukat, kötelezettségeim vannak velük szemben” – idézte Victor Ponta nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtöki ülése után jelentette be a testület csaknem egyhangúlag meghozott döntését, mely szerint a szövetség a szavazóinak belátására bízza a döntést. Az indoklásban az RMDSZ elnöke a Victor Ponta mellett és a Klaus Johannis ellen szóló érveket hangsúlyozta.
Kelemen Hunor azt is elmondta, Victor Ponta támogatását az tette lehetetlenné az RMDSZ számára, hogy az egyik koalíciós partner a szélsőségesen magyarellenes Corneliu Vadim Tudort is bevonta Ponta támogatói sorába. Hozzátette, az RMDSZ az elmúlt 25 évben következetesen harcolt a Corneliu Vadim Tudor által megjelenített „szélsőséges nacionalista, intoleráns, magyargyűlölő, kizárólagosságot hirdető” politika ellen.
A romániai elnökválasztás november 16-án tartandó második fordulójában a baloldal jelöltjeként Victor Ponta miniszterelnök, a jobboldal jelöltjeként pedig Klaus Johannis, Nagyszeben szász polgármestere mérkőzik meg egymással. Az első fordulót Ponta nyerte a szavazatok 40 százalékával. Johannist a választók 30 százaléka támogatta. Az erdélyi megyékben – Hunyad megye kivételével – Johannis szerzett több szavazatot, a Kárpátokon túl Pontát támogatták többen.