Azon személyek, akik 2012. január 13. után vásároltak régi személygépkocsikat, és befizették az azok után megszabott, beiratáskor kifizetendő forgalmi adót, visszakapják pénzeiket.
A Kormány ugyanis elhalasztotta ezen típusú adó bevezetését, 2013. január 1-ig, azzal az indokkal, hogy újraelemzik a jogszabályt. A döntés azonban közel 570 milliós veszteséget jelent, amely hatással lesz a környezetvédelmi projektek kivitelezésére – adja hírül a Mediafax.
Mint ismeretes, a törvény azt írja elő, hogy azon személygépkocsik esetében, amelyeket 2007. januárja előtt irattak be forgalomba, az első tulajdonoscsere során a vásárlónak forgalmi adót kell fizetnie a jármű után.
Az elmúlt napok utcai tüntetései azonban „elgondolkodtatták” a honatyákat, akik végül úgy döntöttek, jövő év elsejéig felfüggesztik ezt az adót, azzal a magyarázattal, hogy időt kell adni a régi autók tulajdonosainak, hogy eladhassák a járműveiket.
Azon személyek, akik idő közben kifizették már az illetéket, kérés alapján azt visszaigényelhetik a helyi pénzügyi hivataloknál.
Az intézkedéssel ugyanakkor a Környezetvédelmi Alapból jelentős összeg csúszik ki: körülbelül 336 millió lej, amelyhez hozzáadódik egy további veszteség, méghozzá az, amely a környezetvédelmi adó 25%-os csökkentéséből származik, valamennyi személygépkocsi után. Tehát közel 570 millió lejről van szó, amelyet – a törvény értelmében – zöldövezetek létesítésére, az autópark felújítására, erdősítésre, biciklisávokra és ökologikus energiatermelésre fordíthattak volna.
A forgalmi adóról szóló sürgősségi rendeletet a jövő hét folyamán véglegesítik, a Kormány-ülésen.