Feljelenti az Erdélyi Magyar Néppárt a román kormányfőt uszítás és gyűlöletbeszéd miatt

Feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Mihai Tudose román kormányfő ellen, miután az – a náci ideológiára emlékeztető módon – akasztással fenyegette mindazokat, akik kitűznék a székely zászlót – írja a párt pénteki közleményében.

A dokumentum rámutat: az EMNP országos elnöksége szerint a román miniszterelnök szavai „teljességgel elfogadhatatlanok” és alkalmasak arra, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösségben „félelmet keltsenek”. Épp ezért a Néppárt lemondásra szólította fel Mihai Tudosét, akit fel is jelentenek a Büntetőtörvénykönyv 369-es cikkelyére hivatkozva.

„Aggodalomra ad okot a tény, hogy miközben a három romániai magyar párt közösen kezdeményezi az önrendelkezésről folytatott román-magyar párbeszéd mielőbbi megkezdését, addig Románia miniszterelnöke – az európai értékekkel és az emberi jóérzéssel ellentétes módon, a 20. század legsötétebb korszakát idézve – akasztásról beszél” – áll a Néppárt korábbi közleményében.

A párt vezetősége ugyanakkor kérte az Európai Szabad Szövetséget, hogy nemzetközi fórumokon is gyakoroljanak nyomást a román államfő felelősségre vonása érdekében, valamint arra szólították fel a román politikai szereplőket, hogy vészjósló hallgatásukat megtörve, nyíltan határolódjanak el Mihai Tudose kijelentésétől – írja a közleményben.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Forrás: AGERPRES

    Share this post

    PinIt
    scroll to top