A Félsziget látogatóinak 60%-a visszatérő vendég a fesztiválon, akárcsak 2011-ben – derült ki a rendezvényen a Max Weber Társadalomkutató Központ által készített felmérésből, amelynek részleges eredményeit Bodor László fesztiváligazgató vasárnap sajtótájékoztatón ismertette.
„Ez a szám azt bizonyítja, hogy a Félsziget nő, egy erős brandnek számít. Stabilizálódott a fesztiválozók életkora is: többségük a 20-28 évesek közül kerül ki, és ez pontosan az a célcsoport, akiknek a koncepciónk szerint a fesztivál szól” – kommentálta a számadatokat a fesztiváligazgató. Ismertette: a legtöbb félszigetező egyetemista, és többségük Maros, Hargita, Kolozs, Bihar, Kovászna, Brassó megyékből illetve Bukarestből érkezik. A külföldi vendégek száma 5%-ra tehető, köztük a Magyarországról, Hollandiából, Németországból és Írországból érkezők vannak a legtöbben.
A fesztivál szerdai nulladik napján 3 ezren, csütörtökön 17 ezren, pénteken 19 ezren, szombaton pedig 24 ezren vettek részt. A sátortábornak mintegy 3000 lakója van, és 200 autó áll a parkolójában. Az eddigi legtöbb érdeklődőt vonzó koncert Ákos szombat esti nagyszínpados koncertje volt – egyébként továbbra is ez a legnépszerűbb zenei helyszín, de nőtt a Kiss Terasz és a Freedom Music Aréna népszerűsége.
Jó hír a szervezőknek az is, hogy a megnövekedett látogatószám nemcsak a koncerteken, hanem a sportprogramokon, a civil szervezeteket tömörítő Festival PARK-ban és a Művésztelepen is érződött: ezek a helyszínek mind megdöntötték korábbi látogatószám-csúcsukat.
Bodor László kihasználta az alkalmat, hogy gratuláljon Kolozsvárnak az Európa Ifjúsági Főváros 2015 címért folyó verseny döntőjébe kerülését. „A Félsziget Fesztivál sok sikert kíván Kolozsvárnak, és reméljük, hogy néhány év múlva két erdélyi városban, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is európai szintű ifjúsági és kulturális programok fognak zajlani” – mondta.
A Sziget képviseletében a sajtótájékoztatón jelen lévő Fülöp Zoltán gratulált a Félsziget szervezőcsapatának, amiért maguktól megoldották a szervezési kérdéseket. A know-how átadása jól sikerült a mi csapatunk és a Félsziget szervezői között, akik kiválóan megszervezték a fesztivál idei kiadását. Tíz év tapasztalattal nincs már szükségük segítségre, de mi továbbra is fontosnak tartjuk a partneri viszony fenntartását – mondta Fülöp Zoltán.
A jövő évi Félszigettel kapcsolatban a Sziget képviselője elmondta: már a következő hetekben elkezdik feltérképezni a jövő évben Európában turnézó előadók listáját, és ezeket az információkat a marosvásárhelyi fesztivállal is megosztják.
Forrás, fotó: Félsziget.ro