Féltékenységből megölte 42 éves volt feleségét egy férfi a Maros megyei Felsőbölkényen, mert már nem tudta elviselni, hogy felesége új szeretőt talált magának.
Miután alaposan felöntött a garatra a falu kocsmájában, a volt férj berontott a feleség házába és addig ütötte-verte, amíg a nő belehalt sérüléseibe. A férfi és a nő kilenc évig voltak házasok, de a nő kilenc év után megunta férje bántalmazásait és elhagyta.
“A férfi többször kérte a nőt béküljenek ki, de a nő nem akarta. Súlyos fejsérüléseket szenvedett, már nem lehetett megmenteni. A volt férje többször megverte, volt olyan is, hogy kómában került kórházba. Többször megfenyegette.” – nyilatkozták a szomszédok.
Catalin Ivan ügyész szerint a gyilkosságot minden bizonnyal féltékenységből követték el.
“Az áldozatot többször, erős tárgyal ütötték, a gyilkosság oka minden bizonnyal féltékenység volt. A nyomozás még folytatódik, a következő periódusban bővebb információkkal tudunk majd szolgálni.” – nyilatkozta az ügyész.
Ezeket olvastad már?
A férfit letartoztatták, súlyos gyilkossággal, valamint magánlaksértéssel vádolják.