Idén hozzáfognak a Maros Megyei Sürgősségi Kórház tönkrement parkolójának a rehabilitálásához.
A gépkocsiparkoló területe 3228 négyzetméter, és jelenleg súlyosan romlott állapotban van. Az aszfalt teljesen tönkrement, helyenként a gödrök mélysége eléri a 10 centimétert. Továbbá, a járdaszegély is több helyen beszakadt. Eső esetén pedig a víz felgyűlemlik, hatalmas pocsolyákat formálva, ugyanis hiányoznak a lefolyóárkok és az enyhe lejtők a csapadék elvezetésére.
A Megyei Tanács képviselői szerint, a parkoló felújításának munkálatait két részre osztják. Az első fázisban előkészítik a szükséges dokumentációt, majd hozzálátnak csatornázás kiépítéséhez, a kátyúk betöméséhez, a járdaszegélyek helyreállításához és az aszfaltozáshoz, felújítva a közlekedési jelzéseket és táblákat is. A második fázisban pedig olyan, törvény által is támogatott megoldást dolgoznak ki, amely a létesítmény védelmét és tartós voltát biztosítja – fogalmaztak a képviselők.
A kivitelezési munkálatok 150 ezer lejre tehetők, amelyhez hozzáadódnak a tervezés költségei, azaz közülbelül 6000 lej.
A parkoló felújításáról és annak karbantartási módszeréről a holnap tartandó Megyei Tanács-ülésen hoznak döntést az illetékesek.