Azzal fenyegetőznek a román teherszállítók, hogy csütörtöktől teljesen megszüntetik a tevékenységüket, meghatározatlan időpontra.
Arra kérik a román nagykövetségeket, a Külügyminisztériumon keresztül, hogy közöljék a hírt, a külföldi szállítók Romániában való bentrekedésének az elkerülése végett – írja a Mediafax.
Az Országos Forgalmi Szövetség és az azzal együttműködő szállítási vállalatok csütörtökön, 00.00 órakor kezdenék el a tiltakozóakciót. A spanyol, görög és olasz kollegáik mintájára, a hazai teherszállítók is állomásozni fognak az országutakon, a nagyobb városok körül, a terelőutakon és az európai utak mentén, valamint a teherautókból álló sorokat többek között a személygépkocsik, a rendőrség, a mentőszolgálatok és a tűzoltóság autói előzhetik meg.
A szállítók ezzel a módszerrel követelnék ki a Kormánytól és a miniszterelnöktől, hogy korrigálja a jelenlegi törvények hibáit, kizárva a korrupciót, és támogatva az építő jellegű párbeszédet.
Forrás: mediafax.ro