Fesztiválra megy a KÉT lengyelül beszélő szegény ROMÁN

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása: Dorota Masłowska Két lengyelül beszélő szegény román című darabja tematikájánál fogva elsősorban a fiatal felnőtt közönséget célozza, de gondolatébresztő lehet az érettebb korosztályok számára is.

A darab szerzője Dorota Masłowska a kortárs lengyel irodalom sztárja maga is nagyon fiatal. 13 évesen lázadt fel a szülei és a konzervatív értékeket valló társadalom ellen, kamaszkorában már egy olyan társasághoz csatlakozott, amelynek létformáját a kábítószer-fogyasztás jellemezte. Első nyomtatásban megjelent írását, a  Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt című kultregényét 16 évesen írta, ez hozta meg neki a nagy népszerűséget, és egy irodalmi díjat.

A szintén visszhangos sikerű KÉT lengyelül beszélő szegény ROMÁN című darab marosvásárhelyi bemutatóját számos külföldi premier előzte meg. Bemutatták Budapesten a Katona József Színházban, és műsoron van a New York-i Abrons Art Centerben is. A marosvásárhelyi előadás a márciusi bemutató óta máris magára irányította a kritikusok figyelmét, így beválogatást nyert a 2011. június 12-18 között Nagybányán megtartandó ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválra.

Az előadás rendezője, Theodor Cristian Popescu szerint a darab egyfajta utazás a hallucinációk világában, egy olyan világban, amely nem a logikára épül, így akár egy mentális utazásnak is lehet tekinteni. Az előadás szereplői: Nagy Dorottya, Moldován Orsolya, Benedek Botond e.h., László Csaba és Tollas Gábor, valamint a Maros Művészegyüttes táncosai. Díszlet-jelmez: Dobre Kóthay Judit, zeneszerző: Vlaicu Golcea, rendezőasszisztens: Sugó Erzsébet.

A marosvásárhelyi közönség május 12-én, csütörtökön és május 27-én pénteken este 8 órától tekintheti meg a Két lengyelül beszélő szegény román történetét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.

Az előadás román nyelvű feliratozással követhető.

Share this post

PinIt
scroll to top