Adománygyűjtő rendezvényt szerveznek Marosvásárhelyen, 2012. október 20–21. között, a Sportcsarnokban, az ACS Bushi Shindo jóvoltából. A rendezvényre hazai harcművészeteket gyakorló csapatokat és nemzetközi tanítómestereket látnak vendégül, a bevételeket pedig a „Együtt a rákos gyerekekért” Egyesületnek adományozzák.
A begyűjtött összegből a Maros Megyei Sürgősségi Kórház keretén belül működő gyerekonkológiai és -hematológiai osztályt rehabilitálnák.
A gyerekosztály korszerűsítését idén tavasszal kezdték el, viszont ahhoz, hogy azt a tervek szerint véghez is tudják vinni, további 40 ezer euróra lenne szükség.
Máig hat kórtermet sikerült felszerelni, amelyben a rákos gyerekeknek biztosítanak orvosi felügyeletet, és a mellékhelyiségeket is rehabilitálták. Azonban további három kórterem, a játszóterem, a kezelő és az orvosi szoba vár még felújításra. Jelen pillanatban a gyerekonkológia és -hematológia 15-15 ágyat foglal magába, a kis páciensek és a szüleik számára.
Az „Együtt a rákos gyerekekért” Egyesület képviselői szerint, az esemény 10 órakor kezdődik, szombaton és vasárnap, a belépő ára pedig 5 lej. A rendezvényt a Rotary Maris Klub támogatja.