A Helyi Rendőrség szigorít a szabályokon: ezentúl éjjel is elszállíthatja a szabálytalanul parkoló járműveket a közterületekről – jelentette be Valentin Bretfelean, a Helyi Rendőrség igazgatója.
Hozzátette, a hatóságiak és a velük közreműködő vállalat képviselői éjjelre is kiterjesztették tevékenységüket, ezt miután több helyi lakos is feljelentést tett arról, hogy a sofőrök elzárják a feljárókat éjnek idején.
Bretfelean szerint, főként a városközpontban fogják „vadászni” a szabálytalankodókat, ugyanis ott a leggyakoribb, hogy a bulizó fiatalok nem a megengedett helyen parkolnak autóikkal. Ezért csak pénteken, szombaton és vasárnap éjjel lépnek akcióba, mivel hétközben hasonló törvényszegésre nem akad példa.
A rendőrség vezetője azt állítja, azzal, hogy a járdákon állomásoznak, a sofőrök rongálják azokat, ugyanis a gyalogosjárdák nem úgy voltak megtervezve, hogy elbírják a gépjárművek súlyát.
Egyébként Marosvásárhely közterületeiről 8 személygépkocsit szállítanak el naponta, a szabálytalan parkolás miatt.
Olimpiu Sabău Pop, helyi tanácsos azonban ellenzi a kezdeményezést, mi több, törvénytelennek tartja. A tanácsos azt állítja, nemcsak a közparkolásra vonatkozó szabályokat szegi meg a Helyi Rendőrség, hanem az európai jogokat és a büntetőeljárási törvénykönyv előírásait is, amelyek tiltják az éjjeli házkutatási és motozási akciókat. Sabău szerint, erre a legjobb megoldás a büntetés és pénzbirságolás, nem pedig a járművek elszállítása lenne.
Forrás: Citynews.ro


