Florea reakciója a referendum érvénytelenítésével kapcsolatban: Antonescunak menekülnie kell

Dorin Florea, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Maros megyei alelnöke a Traian Băsescu menesztésére megszervezett referendum érvénytelenítését követően úgy nyilatkozott, Crin Antonescu ideiglenes államfőnek menekülnie kellene.

Florea tele indulatokkal állt a sajtó képviselői elé ma, augusztus 21-én, miután a július 29-én tartott népszavazás eredményeit véglegesen is nyilvánosságra hozta az Alkotmánybíróság.

A polgármester véleménye szerint, Antonescu nem tett egyebet Băsescu ideiglenes leváltásával, minthogy beszennyezte úgy az országot, mint annak polgárait. Hozzátette, a politikai konfliktusok maholnap oda vezetnek, hogy az Unió nem fogja megengedni a román állampolgároknak a határok átlépését, hanem „otthon marasztalja őket”, hogy tanulják meg az európai értékeket, ha már ennyire „furfangosnak” gondolják magukat. A városfő szerint, az Európai Tanács akár így is reagálhatott volna a hazai válságos helyzetre, tekintettel léve arra, hogy Románia nem tesz mást, mint megszegi az uniós normákat és értékeket.

Ebből a szemszögből, Florea előnyösnek ítélte a magyaroknak megadott lehetőséget a kettős állampolgárságra, hisz ezzel szabad lenne előttük az út Európa felé, és a szégyen sem közvetlenül őket érinti.

Az újságírók kérdésére, mely szerint Antonescu lemondását ígérte, ha a referendumot érvénytelenné nyilvánítják, Florea fennhangon azt válaszolta, az ideiglenes államfő nem mondhat le, miután beszennyezte saját magát és mindenkit, aki egyszer Romániában él. Antonescunak annál inkább menekülnie kellene – hangsúlyozta Florea.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Forrás: citynews.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top