A Keresztény-Demokrata Alapítvány (FCD) marosvásárhelyi képviseletének avatási ünnepségén Dorin Florea, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) alelnöke ma úgy nyilatkozott, reménykedik abban, hogy megjelenik majd egy jobboldali magyar párt, az RMDSZ ugyanis (itt Borbély Lászlóra és Frunda Györgyre utalva) egy baloldali alakulat.
„A megtöbb intézkedés, amelyet végrehajtottak a párt politikusai, mind baloldali volt. Nem láttam egyetlen jobboldali döntést sem, amely a helyiekre vagy a decentralizálásra vonatkozott volna.” – fogalmazott Florea hozzátéve „Nézzék csak, mi történt. Míg erős adminisztratív egységkénk próbálunk gondolkodni a következő pénzalapok megszerzése érdekében, addig ők megoszlanak.”
Florea szerint, az RMDSZ csakis akkor jobboldali, amikor jó dolgokat kell felmutatni. Igaz ugyan, hogy „olyan jobboldali ötlettel álltak elő, amellyel a Kormányt támogatták, csak hogy a múlt Kormány nem tudta azt gyakorlatba ültetni a krízis miatt.” – véleményezett a polgármester.
Dorin Florea úgy véli, Frunda György és Borbély László is baloldali elvek szerint cselekszik, ugyanakkor afelől is meg van győződve, hogy az RMDSZ tagjai saját érdekeiket követik. A politikusok baloldalisága a polgármestert meglepi, ugyanis Florea azt figyelte meg, az erdélyiek inkább a jobb oldalon állnak.
A Keresztény-Demokrata Alapítvány marosvásárhelyi fiókjának megnyitóján részt vett dr. Adrian Papahagi, az FCD alelnöke, dr. Eugeniu Nistor, az FCD marosvásárhelyi elnöke, dr. Simion Costea, a Petru Maior Bölcsészeti karának képviselője, valamint dr. Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója.