Szerdán írta alá Victor Ponta miniszterelnök Frunda György kinevezéséről szóló döntést, így az RMDSZ-es politikus hivatalosan is kormányfő tanácsadója lett, fizetést azonban nem kap szolgálataiért.
Ponta múlt héten jelentette be, hogy személyes tanácsadójának nevezi ki Frunda György RMDSZ-es politikust.
Frundának nem sikerült húsz évnyi szenátorság után parlamenti mandátumot szereznie a decemberi választásokon, és emiatt többször is kritikus hangot ütött meg az RMDSZ-szel szemben.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén úgy fogalmazott, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra (EMNP) leadott szavazatokat voltaképpen az RMDSZ elleni protesztszavazatoknak kell tekinteni. Úgy vélte, a kedvezőtlen eredményben döntő szerepe volt annak, hogy az RMDSZ nem lépett ki a jobboldali Boc-kormányból akkor, amikor az a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket hozta. Frunda a színpad hátterében kifeszített „Erős képviseletünk van a parlamentben! Köszönjük a bizalmat!” feliratú óriásplakát üzenetét is kifogásolta. Úgy vélte, a felirat is azt tükrözi, hogy az RMDSZ nem kíván szembenézni a valósággal, és nem enged teret az őszinte, nyílt vitáknak.
Victor Ponta Frunda kinevezését azzal indokolta, hogy bár az RMDSZ nem került kormányra, a szövetséggel kötött megállapodás kötelezi. A miniszterelnök arra az USL-RMDSZ megállapodásra célzott, mely közös kormányzáskor lépett volna érvénybe, és melyről az RMDSZ sokáig hallgatott.
Elsősorban kisebbségpolitikai és jogi kérdésekben lesz Victor Ponta segítségére Frunda György.
Forrás: Manna.ro



