Frunda György: Ösztönözni kell a vállalkozásokat, hiszen megélhetést teremtenek a marosvásárhelyieknek

A vállalkozások a társadalom egyik alappillére. A marosvásárhelyi üzletemberek, akik itt vannak ezen a találkozón több ezer embernek adnak munkát és sok-sok családnak megélhetést – fogalmazott Frunda György szerdán este a marosvásárhelyi üzletember-találkozón.

Az RMDSZ polgármester-jelöljte szerint a városvezetés feladata, hogy ösztönözze a vállalkozókat és olyan üzleti környezetet teremtsen, hogy a befektetők visszatérjenek Marosvásárhelyre. Ezáltal újabb munkahelyek jönnek létre, új lakások épülhetnek, növekedik a szolgáltató-ipar és fejlődik a város – mondta Frunda György.

A marosvásárhelyi polgármester-jelölt a Plaza szálló vendéglőjében összegyűlt több mint száz üzletemberrel megosztotta programjának fontosabb elemeit, amelyben kiemelte a befektetőknek és vállalkozóknak tervezett könnyítéseket, majd meghallgatta a vállalkozók terveit, problémáit és nehézségeit.

Ha polgármester leszek, néhány évre a törvény által megengedett legalacsonyabb szintre engedjük le a helyi adókat és csupán a szükséges számú ellenőrzést rendeljük el, hogy a cégvezetők dolgozhassanak, ne az egymásnak kilincset adó ellenőrzések foglalják le idejük nagy részét – mondta Frunda György, aki azt szeretné, hogyha a közbeszezési munkálatokat a lehetőség szerint helyi cégek végeznék el. Partnere leszek a vállalkozásoknak, ismét bízhatnak majd a város polgármesterében – mondta a vállalkozóknak az RMDSZ marosvásárhelyi polgármester-jelöltje.

Fotó: Frunda.ro

Share this post

PinIt
scroll to top