Gáspárik Attila megpályázta a vásárhelyi színház igazgatói tisztségét

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatói tisztségére jelentkezett Gáspárik Attila, pályázatát tegnap nyújtotta be Bukarestben, a művelődési tárcához – ezt a bejelentést ő maga tette a Facebook közösségi oldalon.

A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektoraként tevékenykedő Gáspárik bejegyzéséből az is kiderül, nem tartja szerencsésnek a funkcióhalmozást, így amennyiben a színház igazgatója lesz, akkor lemond a rektori tisztségéről.

A Transindex kérdésére, hogy miért döntött a nehéz helyzetben levő marosvásárhelyi színház igazgatói tisztségének megpályázása mellett, Gáspárik elmondta, az intézmény egy különlegesen ambivalens helyzetben van, ugyanis a román tagozat előadásainak idén 4 ezer nézője volt, és a magyar tagozat produkcióira is mindössze 12 ezer néző volt kíváncsi.

„Egyértelmű, hogy súlyos problémával küszködik az intézmény, emellett szakmai és erkölcsi gondok is adódnak. Az igazgatói tisztséget azért pályáztam meg, mert hiába próbálunk az egyetemen jó és tehetséges szakembereket képezni, a szakmára megtanítani, ha nem tudunk példát mutatni, és mindannyian menekülnek a színház elől. Sokkal több lehetőséget látok a marosvásárhelyi színházban – még jelenlegi állapotában is – mint ahogyan azt kihasználják. Mivel nem tudok arról, hogy olyan személy pályázna erre a tisztségre, aki egy hosszabb távú stabilizációs tervet képes lenne megvalósítani, ezért – nagyon sok vívódás után – úgy döntöttem, jelentkezem a tisztségre” – mondta.

Hozzátette, lemondana a rektori tisztségről, mert elsősorban erkölcsi szempontok miatt úgy gondolja, egy személynek nem kellene egyszerre két, egész embert megkövetelő tisztséget elfoglalnia. „Természetesen az alapállásom az egyetemen marad, jeleztem a kollégáimnak, hogy tovább szeretnék tanítani. Amellett, menedzser-igazgatóként megpróbálom lábra állítani és tovább léptetni a színházat, hiszen a nemzeti színházi státus, illetve a színház múltja kötelez, és nem hiszem, hogy minden héten Kolozsvárra kellene színházba járni. Persze, oda kell járni, ahol jó színház van, de úgy gondolom, hogy a marosvásárhelyi színházzal is lehet valamit kezdeni” – így a szakember.

Elmondta, tegnap volt az utolsó beiratkozási nap, nem tudja, hogy valaki más jelentkezett volna a tisztségre, de ez nem is foglalkoztatja, hiszen elsősorban saját magával szeretne versenyezni. Gáspárik egy közel ötven oldalas menedzseri projektet nyújtott be a pályázatával. Elmondta, amennyiben az elbíráló bizottság megfelelőnek tartja a tervét, úgy július 1-jén sor kerülhet a meghallgatására, majd nem sokkal ezután döntenek a kinevezéséről.

Forrás: Transindex.ro

Share this post

PinIt
scroll to top