Hamarosan elkezdenék a Maros-híd felújítását

Az önkormányzat legutóbbi közleménye szerint mihamarabb hozzálátnának a Kossuth-utcai Maros-híd felújításához.

maros-hid

A szakértők véleménye alapján, a híd közveszélyessé vált úgy a gyalogos-, mint a közúti forgalmat illetően. Az 1984-ben átadott hídon még egyszer sem végeztek javítási munkálatokat. A polgármesteri hivatalnak komoly fejtörést okoz a kivitelezés, mivel várhatóan jelentős forgalmi fennakadást okozhat a híd javítása, a közlekedési hálózat pedig így is rendkívül zsúfolt Marosvásárhelyen. Egyesek szerint az lenne a legjobb megoldás, ha előbb megépítenék a Kárpátok sétányának végére tervezett új hidat, majd a régit is fel lehetne újítani. Erre azonban kevés az esély, mivel egy teljesen új beruházás legalább 2-3 évet venne igénybe, a Maros-híd korszerűsítése pedig nem várhat annyit.

Dénes Károly, a híd építőmestere már korábban is felhívta a figyelmet a híd rossz állapotára, amikor néhány éve munkálatokat végeztek a híd felületén: „A régi aszfalttal együtt a szigetelést is felmarták, ami még nem is jelentett volna gondot, ha újat fektetnek le helyébe. Ez azonban nem történt meg. Jeleztem is az építkezési felügyelőségnél, ezért az akkori igazgató, Paul Diana le akarta állíttatni a munkálatokat, de az önkormányzat hallani sem akart a munkaterv módosításáról”  – nyilatkozott akkor Dénes Károly a Krónikának.

Rácz Lucian, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója leszögezte, hogy egyszerre csak két sávon dolgoznának a négyből és kizárólag a nyári szünidőben: „A munkálatok nagy része a pilléreknél és a híd alatt van. Amikor az aszfaltburkolathoz érünk, csak két sávot zárunk le. Tudom, így is nehéz lesz azoknak, akik a Maros túlsó partján laknak, de nincs választásunk” – tette hozzá az igazgató.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Forrás: szekelyhon.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top