Harangot állítanak a Sapientián

Harang a Sapientian

A Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kar, Kommunikáció és közkapcsolatok szak 2010-2013-as évfolyamáról négy III. éves hallgatónak született egy ötlete: egy harangot szeretnének állíttatni az egyetem számára. A projekt célja, hogy a harang közösségszervező szimbólumként szerepeljen.

A Harang-projekt első nagy lépése a Harang konferencia volt, 2013. február 22-én. Ez két fő célt szolgált: elsősorban bemutatni a harang kulturális, profán és egyéb szerepét, valamint ismertetni a hallgatósággal azt, hogy milyen jelentése, és milyen társadalmi funkciója van ma.

„A projekt megvalósításához anyagi támogatásra, adományozásra van szükség. Az erre a célra árusított harangjegyekkel párhuzamosan tájékoztatni kell elsősorban az egyetem hallgatóit, tanárait, alkalmazottait, hogy miért is szóljon a harang. Ennek érdekében egy oszlopszerű installációt helyezünk el az aula közepén, melyekből nyilak ágazódnak ki különböző írányba, motiváló üzeneteket hordozva. Az oszlop törzsén szereplő szófelhők pedig – úgy, ahogy a nyilak is – magyarázatot adnának azokra a kérdésekre, hogy miről is van szó, miért is lenne értelme a harangnak, miért szükséges az adományozás, miért is volna jó, ha a Sapientiának harangja lenne, és miért szóljon majd a harang. Mindezt március 13-án, szerdán délben lepleznénk le meglepetésszerűen, és ezzel egyidőben pedig egy pár információt közlünk a „közönséggel” – ami az adományozást és a projektet illeti.” – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

Az elképzelés szerint az installáció tetejére egy adományozó dobozt is elhelyeznek, így aki szeretné támogatni e kezdeményezést, de nincsen éppen egy harangjegyre levő pénze (80 lej) az is segíteni tudja a megvalósítást olyan összeggel, amit a saját zsebe meg tud engedni (például, e nemes cél érdekében lemond a kiflipénzéről).

Továbbá, jövő kedden, március 19-én, este 9 órától minden kedves szórakozni vágyót szeretettel várnak a Buli a harangért! elnevezésű rendezvényre, a Jazz&Blues Clubba. Aki eljön a rendezvényre, folyamatos fölmelegedésre számíthat: a kellő menyiségben legurított színtelen shotok, színes koktélok, habzó sörök és pezsgő itókák után izgalmas karaokézással melengetheti tovább hangját és kedélyét a 11 órától kezdődő fergeteges bulira. A vérpezsdítő zenéről Dj Nostradamus (Dobos Szilveszter) valamint Döme gondoskodnak. A beugró 10 lejbe kerül. Aki szeretne asztalt foglalni, hívja a 0724-400-322-es telefonszámot. Jó szórakozást kívánunk!

Share this post

PinIt
scroll to top