A Helyi Rendőrség megkezdte a törvénytelen plakátolás kiszűrését Marosvásárhelyen, a választási kampány ideje alatt. A hatóságiak képviselői máris kirótták az első pénzbírságokat, miután villanypóznákon, kerítéseken és házfalakon fedezték fel a színes feliratokat.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere elítéli a módot, amely szerint a parlamenti választásokon induló pártok kampányaikat bonyolítják le. A városfő ugyanis úgy nyilatkozott, Marosvásárhelyt máris ellepték a nem megengedett helyen kifüggesztett plakátok.
„Ez nem választási, hanem szemtelenkedési kampány. Azt tanácsolom a marosvásárhelyieknek, hogy ne szavazzanak az USL jelöltjeire, akiknek az arcképe a póznákról, kerítésekről és házfalakról koldulnak a voksokért.” – fogalmazott Florea hozzátéve, így válik nyilvánvalóvá, hogy a Szociál-Liberális Szövetség (USL) nem törődik a várossal, és nem is tiszteli a lakókat, akiket a Parlamentben akar képviselni, hisz a törvénytelenül felragasztott plakátaik rontják a város képét.
„Sajnálatos módon, mindezt a Megyei Tanács elnöke és a volt prefektus is támogatja.” – egészítette ki a városfő.
Valentin Bretfelean, a Helyi Rendőrség vezetőjének elmondása szerint, több száz plakátot ragasztottak fel, erős ragasztóanyaggal a villanyoszlopokra, a kerítésekre és házfalakra, az 1848-as sugárúton, a Petru Dobra utcában, a Dózsa György úton, a December 22. sugárúton, valamint a régi szerpentin és a Megyei Kórház körül. A hatóságiak összesen hét, 1000 és 2500 lej között terjedő pénzbírságot szabtak meg.
Legfrissebb hírek
„Felkérek valamennyi ezzel megbízott személyt, hogy kizárólag erre a célra felállított helyekre függessze ki plakátait.” – fogalmazta meg kérését Bretfelean. Hozzátette, írásban is értesítették már a pártokat, hová szabad törvényesen is kiragasztaniuk kampányanyagaikat. Korszerű, üvegezett, kulccsal zárható hirdetőtáblákról van szó, amelyekben nem sérülnek meg a feliratok.
Ugyanakkor, hét helyiség is biztosított a jelöltek számára, ahol kampány-eseményeket szervezhetnek, és ahol bármikor találkozhatnak a szavazópolgárokkal – nyilatkozta a Helyi Rendőrség igazgatója.
Dorin Florea megbízta a helyi szemételszállító vállalat képviselőit, szedjék le a törvénytelenül kifüggesztett plakátokat, és a számlát azon politikai pártoknak nyújtsák be, akik a törvényszegést elkövették.
Fotó: citynews.ro