Hétfőn szállítják haza az olaszországi földrengés négy román áldozatát

Egy Botoşani-ból származó, az olaszországi földrengés során elhunyt 35 éves nőt hétfőn szállítanak haza, nyilatkozta az áldozat édesapja az Agerpres-nek.

olaszorszag-foldrenges

A szerdai földrengésben életét vesztő hölgy koporsóját a hétfői nap folyamán fogják hazahozni egy különleges halottaskocsiban. Ezzel egyidőben három másik, Neamţ megyei román állampolgárt szállítanak haza a hatóságok. Utóbbiak is a szerdai katasztrófa áldozatai.

A fiatal nőt Avrameni falu temetőjében fogják végső nyugalomra helyezni. „A tévében hallottam a történtekről. A fiam is Olaszországban él, elment megkeresni a testvérét, mert tudta hol lakik. Amikor megtalálta az ágyát, azt gondolta, hogy életben van. Tovább kereste, de csak másnap talált rá, holtan. A lányom az első emeleten lakott, de a földszinten találtak rá” – magyarázta a nő édesapja.

A román Külügyminisztérium legfrissebb adatai szerint, összesen tíz román állampolgár vesztette életét az olaszországi földrengésben, tizenhat másik személyt pedig nem találnak a hatóságok.

Share this post

PinIt
scroll to top