Azaz, hiába helyezték lakat alá az etnobotanikus szereket forgalmazó üzleteket Marosvásárhelyen, továbbra is meg lehet vásárolni a kábítószereket.
Liviu Todoran, a Megyei Fogyasztóvédelmi Őrség igazgatója úgy nyilatkozott, a bezárt üzletek kirakatában „Kiadó helyiség” típusú feliratok jelentek meg, amelyek természetesen elérhetőséget is tartalmaznak. Ezt a telefonszámot tárcsázva azonban továbbra is vásárolni lehet azokból a raktáron maradt hallucinogén termékekből, amelyeket az illető kereskedő forgalmazott.
Az igazgató hozzátette, Maros (és Brassó) megye az elsők között volt az országban, ahol bezárták a kábítószereket árusító üzleteket. Az akciót a Prefektúrához kapcsolódó összes intézmény támogatta. Sajnálatos módon viszont nem tiltották be a termékekkel való kereskedést, amely továbbra is zajlik, ha nem nyíltan, akkor a világhálón keresztül vagy egyéb, törvénytelen utakon.