Hosszú hétvége Romániában

Hosszú hétvégéjük lesz a közalkalmazottaknak Romániában, mivel a kormány pihenőnappá nyilvánítja augusztus 16-át, amelyet egy szombati napon kell majd ledolgozni – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán, a kormányülés elején.

munkaszuneti-nap

Romániában augusztus 15-e, Nagyboldogasszony ünnepe hivatalos munkaszüneti nap, így péntekkel együtt négynapos „minivakációra” mennek a közalkalmazottak. A hosszú hétvégére vonatkozó kormányhatározatok a versenyszféra számára nem kötelezőek, de ilyenkor sok munkáltató követi a kormány példáját.

Romániában tavaly emelkedett 11-ről 12-re a munkaszüneti napok száma azáltal, hogy a parlament júniusban hivatalos ünnepnappá nyilvánította november 30-át, Szent András apostol ünnepét. (A 12-be azonban a törvény beleszámítja húsvét és pünkösd vasárnapját is, noha azok eleve pihenőnapnak minősülnek.) Idén szombatra esik az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol névnapja (ezen a napon ünnepli a román ortodox egyház azt, hogy a román nép felvette a kereszténységet).

December 1-je, Románia nemzeti ünnepe pedig vasárnapra esik, így – húsvét és pünkösd hétfővel együtt – a román állampolgárok az idén valójában nyolc hivatalos szabadnapnak örülhetnek.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Share this post

    PinIt
    scroll to top