A következő rendezvényeket ajánljuk erre a hétvégére:
– ma este 10 órától az Avi-Cola várja a szórakozni vágyókat egy fergeteges „Deep Techouse Liquid” partira, amelyben az elektronikus zene lesz az úr. A belépő 10 lejbe kerül, asztalfoglalásért pedig a 0745 053 527-es telefonszám hívható.
– szombaton a Downsound ünnepli a 3 éves évfordulóját. Ez alkalomból az ASA Teremben a tagok – Dj Sauce, Dj A-tesz és Dj Lejoix – ünnepi partit szerveznek, este 10 órától, amelyen a díszmeghívott Gojira lesz. A belépő 10 lej.
– ugyancsak szombaton, az Aristocrat Society Clubban is buli lesz. A „Saturday Night Fever” alkalmából a hölgyekre ingyen ital vár, határtalan mennyiségben, éjjeli 1-ig. A partira való belépés díjtalan.
– vasárnap „Hófehérke” várja a gyerekeket az Ariel Bábszínházba, délelőtt 11 órától.
– ugyancsak vasárnap premier-előadást tartanak a Nemzeti Színház nagytermében. A „Mi városunk” című, Elena Mora által rendezett darabot este 7 órai kezdettel tekintheti meg a nagyérdemű. (Ma este 7-től a nyilvános főpróbát tartják, holnap pedig a hivatalos elő-premieren is részt lehet venni, szintén este 7-től.)
– még mindig a vasárnapnál maradva, a Jazz&Blues Club is megnyitja kapuit. Este 8 órától ugyanis Paula Seling és Ovi lépnek fel a Jazz&Blues színpadán. A két fellépő a marosvásárhelyi koncerttel zárja a „The Never Ending Tour” című, tavaly elkezdett országos turnéját. A rendezvényre a belépő 45 lej.
– filmek terén is újat hoz a hétvége: a Művész moziban mától kezdődően az „Utódomra ütök” – „Little Fockers” című 2010-es produkciót vetítik, jövő hét péntekig. A „Vejedre ütök” – „Meet the Fockers” 2004-es nagysikerű vígjáték harmadik részére naponta 15.00, 17.30 és 20.00 órai kezdettel lehet jegyet váltani, 8 lej értékben.
– és, tovább folytatva a filmes szálat, szintén egy teljes hétvégére kiterjedő rendezvény a Várban tartandó „Lengyel film napjai”. A házigazda a 74-es Színház lesz, ahol több kiváló lengyel produkciót követhetünk szemmel mától vasárnapig.
Ízelítőként, filmvászonra kerül például 2009-ből a 110 perces „Zero” Pawel Borowski rendezésében, a „Vér a véremből” című 90 perces Marcin Wrona-film, a „Rossz ház” című 106 perces Wojciech Smarzowski produkció, és a 80 perces „Egyszerű szerelmi történet” Arkadiusz Jakubik rendezésében.
A filmeket ma és holnap 17.00 és 19.00 órai kezdettel vetítik, vasárnap azonban csak egyetlen produkció – az „Egyszerű szerelmi történet” – kerül filmvászonra, 16 órai kezdettel. A lejátszandó lengyel filmek mindegyike díjnyertes valamilyen nemzeti és nemzetközi filmfesztiválon.
A K’Arte Alapítvány jóvoltából rendezett mini-filmfesztiválra díjtalan a belépés.