A szombaton immár ötödik alkalommal megrendezett Let’s do it, Romania! akción hat Maros megyei település és nyolc marosvásárhelyi, szászrégeni és marosludasi tanintézmény vett részt.

A hulladékgyűjtési programon több mint 1600 önkéntes vett részt, az eredetileg feliratkozott 1000 helyett, tájékoztatott Ioana Baciu, a mozgalom megyei képviselője.
„Idén felülmúlt minden várakozást az önkéntesek száma. Eredetileg nagyjából ezer résztvevőre számítottunk, végül 1650 önkéntes segítségével mintegy 19.500 kilogramm hulladékot sikerült összegyűjteni. Az akcióba a hat Maros megyei település – Maroskeresztúr, Radnót, Marosugra, Görgényoroszfalu, Marosfelfalu és Szászrégen – önkormányzatán kívül nyolc marosvásárhelyi, szászrégeni és marosludasi oktatási intézmény is bekapcsolódott. Végül a megmozduláson sokkal több önkéntes vett részt, mint ahányan eredetileg jelentkeztek” – tette hozzá az akció megyei képviselője.
Ioana Baciu elmondta, a Környezetvédelmi Ügynökség részéről 25, az Országos Vízügyi Szolgálat részéről pedig 150 önkéntes vett részt. Az önkormányzatok külön-külön biztosították az önkéntesek által összegyűjtött hulladék elszállítását is.
Forrás: radiomures.ro


