A helyi költségvetés újraszámlálását követően, közel 5600 marosvásárhelyi részesül idén 70 lejes szociális értékjegyekből álló támogatásban, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal részéről – döntöttek ma a helyi képviselők, az október 12-én tartott rendkívüli tanácsülésen.
A helyi tanácsosok ugyanakkor arról is határoztak, hogy az alacsony jövedelemmel rendelkező családoknak hetente három alkalommal 14 lej értékű ebédet biztosítanának, az Alpha Transilvană Egyesületen keresztül.
Claudiu Maior, a polgármester személyes tanácsadója úgy nyilatkozott, az egyedülálló marosvásárhelyiek, illetve azok a családok, ahol az egy főre eső nettó jövedelem nem éri el a 615 lejt és a súlyos fogyatékkal élők havonta részesülnek majd egy-egy 70 lejes értékjegyben. Erre a célra összesen 1 millió 350 ezer lejt szánnak a városvezetők. Az önkormányzat által támogatott étkezésekre pedig azok a személyek jogosultak, akik beilleszkednek a fűtéspótlék által megszabott jövedelmi keretbe.