Incidensmentesen zajlott a tegnapi tüntetés

Annak ellenére, hogy a tegnap, január 12-én spontán módon kialakult utcai tüntetést semmilyen hivatalos engedély nem támogatta, mégis sikerült megvalósítani egy célt: összefogni a SMURD-ért.

Senki sem számított ekkora létszámra, ezt pedig a helyszínre érkező (csupán) öt csendőr is bizonyította. A rohammentőszolgálatért és Raed Arafatért azonban több ezren gyűltek össze Marosvásárhely főterén, mondhatni a semmiből, szervezés nélkül – „a frászt hozva” a jelen lévő csendőrökre, akik mindvégig nem tehettek mást, mint passzívan figyelték az eseményeket.

De nem is került sor semmilyen rendháborító incidensre. Az egybegyűlt marosvásárhelyiek megállás nélkül szidták ugyan a Kormányt, az elnököt és az igazgatási rendszert, azonban az este csendháborításért kirótt pénzbírságok vagy egyéb gondok nélkül telt el.

Mint ismeretes, a hatalmas tömeg elözönlötte Marosvásárhely főterét már a késő délutáni órákban. A személygépkocsiforgalomnak pedig le kellett állnia, a közbiztonságiak ugyanis semmit sem tudtak ez ellen tenni. A főtéri körmenet után a tiltakozók a SMURD székhelyéhez masíroztak, és út közben tovább gyalázták országunk vezetőségét. A már ismert „Le Băsescuval!” jelmondat mellett sokan kiabálták azt is, hogy „Börtönbe Băsescuval!”, illetve „Le a Kormánnyal!”. De többször elhangzott az a sokatmondó felkiáltás is, hogy „Románia, ébredj!”.

A Megyei Sürgősségi Kórházhoz érkezve, felcsendült Románia himnusza – öt versszakot énekeltek el hibátlanul a tüntetők. Majd minden egyes befutó mentőautót tapsviharral üdvözöltek, és újabb szitkokkal illeték országunk elnökét.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Aki ott volt tegnap este, átérezhette az esemény súlyát és szellemét. Olyan volt, mintha ismét a forradalom tört volna ki. Miért? Mert valóban ideje lenne már felébredni…

    Forrás és fotó: adevarul.ro

    Share this post

    PinIt
    scroll to top