A 18. évet betöltő európai fiatalok ingyen kaphatnak az uniótól vonatjegyet, amely három hétre korlátlan utazást biztosítana. A kezdeményezést, amelynek célja, hogy a fiatalok körbeutazhassák és felfedezzék Európát, kedden vitatják meg az európai parlamenti képviselők.

A legnagyobb európai parlamenti frakció, az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber azt nyilatkozta, azért tartják jó ötletnek a kezdeményezést, mert akik több országban jártak és barátságokat kötöttek, nyitottabbak másokkal, illetve más kultúrákkal szemben.
Példaként említette azokat, akik a páneurópai vonatozás után, felmérés során, értelmetlennek nevezték azt a kérdést, mely arra vonatkozott, hogy melyik ország lakóival szemben van valamiféle ellenvetésük.
A kezdeményezés két német aktivista, Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer nevéhez fűződik, akik tavaly nyáron vetették fel először az ötletet. Véleményük szerint a fiatalok nyitottak, szívesen kihasználnának egy ilyen lehetőséget. Az aktivisták hozzátették, talán a fiatalokra kellene építeni az integrációt.


