Iskolabuszokra vár a Maros Megyei Tanfelügyelőség

Legalább tíz, 29 férőhelyes iskolabuszra lenne szüksége a Maros Megyei Tanfelügyelőségnek ahhoz, hogy meg tudja oldani a vidéki diákok szállítását a tanintézmények felé. Maros megyében ugyanis még léteznek olyan települések, ahová nem jut el az iskolabusz. Ilyen például Apold és Bala.

Ştefan Someşan, a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezérigazgatója úgy nyilatkozott, a nehézségek ellenére a megyében minden településen megoldották a diákok szállítását. Az önkormányzatok ugyanis megállapodást kötöttek e téren a tömegközlekedési vállalatokkal.

Someşan hozzátette, az idei év költségvetésének az úraszámlálásával az Oktatási Minisztérium szóvátette, 29 férőhelyes kisbuszokat oszt szét a tanfelügyelőségek között, a diákok szállítására. Ennek értelmében, az illetékes abban reménykedik, talán jut majd a kisbuszokból Maros megyének is. Someşan szerint, a megyében legalább 10 ilyen kisbuszra lenne szükség ahhoz, hogy a Tanfelügyelőség önerőből megoldhassa a diákok szállítását. Ez sokkal kézenfekvőbb lenne, gazdasági szempontból is, mint folytonosan szerződést kötni a tömegközlekedést lebonyolító vállalatokkal – véleményezett a vezető.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e működésképtelen iskolabusz Maros megyében, Someşan azt felelte, nincsen olyan diákokat szállító jármű, amely ne lett volna technikailag leellenőrizve azelőtt, hogy forgalomba állították volna.

Share this post

PinIt
scroll to top