Ismét lubickolhatnak a babák

Újraindult az Alpha Transilvană Alapítvány által működtetett úszótanfolyam: az egy hónapos szünet után ismét lubickolhatnak a kicsik.

Speciális felügyelet és a szülők mellett már két hónapos kortól oktatják a babákat az úszásra, merülésre és a különféle mozgásgyakorlatokra. Ezek nagymértékben segítik a kicsiket úgy az alvásban, mint a fizikai és szellemi fejlődésben – nyilatkozott Andrada Todea, koordinátor.

Kis létszámú csoportokban zajlik az oktatás – folytatta –, nagyjából egykorú gyerekekkel. Mindegyik kisbabával külön módszerrel kedveltetik meg a vizet, illetve a környezetet. Mivel a vízben való mozgás fontos szerepet játszik a kicsik érrendszeri fejlődésében, az immunrendszerük megerősödésében, valamint nyugtató és kapcsolaterősítő szereppel is rendelkezik, több mint 200 kisbabával foglalkoznak jelenleg – egészítette ki Andrada Todea.

És továbbra is várják a jelentkezőket. A programban való részvétel feltétele egy orvosi igazolás, amely tanúsítja úgy a kísérő, mint a kisbaba megfelelő egészségi állapotát (azaz nem szenvednek idegrendszeri vagy pszichés megbetegedésekben, nincs semmilyen fertőző betegségük és ellenállnak úgy a fizikai megerőltetésnek, mint a magas hőmérsékleteknek).

Egy hetes bérlet 80 lejbe kerül, azonban a hűséges úszkálókat kedvezményben részesítik.

Share this post

PinIt
scroll to top