Ismét tárgyalás alatt a magyar tagozat terve a MOGYÉ-n

MOGYEA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának a létrehozásáról ismét tárgyalni fognak idén a szenátus képviselői – nyilatkozta Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora.

Hozzátette, holott újra téma lesz a magyar tagozat megalapítása, ez mégsem tartozik majd az egyetem sürgős ügyei közé.

„Egy egyezségről van szó, amelyet egymás között kötöttünk. Mint ahogyan eddig is, ezentúl is tartjuk magunk hozzá, és tárgyalni fogunk a szenátusban egy ilyen departman létrehozásának lehetőségeiről. De csakis azután, hogy véget érnek az ARACIS  akkreditációs látogatásai.” – magyarázta Azamfirei.

A rektor szerint, jelen pillanatban újraértékelési folyamat zajlik a MOGYÉ-n, továbbá három új mesterképzés akkreditációját intézik. A kérvényezési dossziét várhatóan áprilisban nyújtják be a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatósághoz (ARACIS). Ezt követően, júniusban számítanak majd a hatóság látogatásaira – egészítette ki Azamfirei.

A 2013–2014-es tanévtől a MOGYE három új mesterképzést indítana, „Tudományos mesteri”, „A gyógyszerek biotechnológiája”, valamint „Kozmetika és bőrgyógyászat” szakirányban.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Share this post

    PinIt
    scroll to top