Jobb utakra számíthatunk a Nyárád-mentén

Ezzel bíztat a Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád. Véleménye szerint sikerül lassan összekötni a megjavított szakaszokat, így folyamatos, járható utakra lehet számítani a Nyárád-mentén. A Nagyernye–Szováta közötti szakaszt akár uniós alapokból is rehabilitálhatják.

Már-már járhatatlanná vált a Nyárád-menti főút, annyira megrongálódott. A tanácsnak pedig egye kevesebb pénz jutott az utak megjavítására. A helyi önkormányzatok igyekeztek besegíteni a hatóságoknak, a fő útvonal azonban csak kátyúsan maradt.

A helyzet azonban 2010 végén megváltozott. A tanácsnak sikerült megvonni a költségvetésből a felbecsült összeget, a valós aszfaltozási értékek azonban háromszorosára nőttek a tervezettnél – magyarázta Szabó Árpád.

Eredetileg közel 12 kilométernyi szakaszra terveztek aszfaltot húzni, az eredmény végül 55 leaszfaltozott kilométer lett. A Nyárád-mentének ebből 12 kilométer új aszfaltréteg jutott. Az alelnök hozzátette, tavaly a legrosszabb helyeken dolgoztak, idén viszont megjavítják a Nyárádszentbenedek–Backamadaras–Nyárádszentlászló szakaszt, és a Nyárádszentmárton és Iszló közötti szakaszon is dolgoznak majd.

Szabó Árpád azt is elárulta, hogy a Nagyernye–Szováta szakaszt bevették az országos aszfaltozási programba, amely azt jelenti, hogy az új aszfaltréteg akár uniós alapokból kerülhet az útvonalra – adja hírül a szekelyhon.ro.

Share this post

PinIt
scroll to top