Több százan várakoztak ma a marosvásárhelyi jogosítványkibocsátási és gépkocsibeiratási hivatal ablakfülkéje előtt, annak érdekében, hogy az új forgalmi törvény érvénybe léptetése előtt új okmányra cseréljék meglévő járművezetői jogosítványukat.
Holott a hajtásijuk néhány éven belül veszíti el érvényességét, a sofőrök mégis sort álltak ma az intézmény előtt.
Mint ismert, 2013. január 19-től érvénybe lép az a törvény, mely szerint a járművezetői jogosítvány felújítása orvosi felülvizsgálattal jár majd, továbbá az okmány csupán 5 évig lesz érvényes, az eddig megszokott 10 helyett, bizonyos kategóriák esetében.
Lucian Archiudean, a Maros Megyei Forgalmi Rendőrség vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a sietséggel a járművezetők akár el is vághatják maguk alatt a fát, ugyanis lehetséges, hogy olyan betegségben szenvednek, amiről nem is tudnak, és ami akadályozhatja őket abban, hogy biztonságos körülmények között vezessék gépjárműveiket.
A rendőrfőnök azt is elmondta, ezen módosítás mellett a másik újdonság az, hogy az új forgalmi törvény szerint a mopedek vezetőit is hajtási jogosítvány megszerzésére kényszerítik.
Legfrissebb hírek
Lucian Băcilă, a Maros megyei jogosítvány- és forgalmi engedély-kibocsátási hivatal vezetője hozzátette, szintén újdonság lesz, hogy a hajtásikat kizárólag az érvényességi idejük lejárta után, (orvosi felülvizsgálat mellett), újíthatják fel a tulajdonosok.