Jól szeretni – Dr. Vekerdy Tamás előadása Marosvásárhelyen!

Május 24-én igazi csemege várja a lélek dolgai iránt érdeklődő közönséget Marosvásárhelyen, hiszen a népszerű Nyitott Akadémia sorozat keretében a magyar pszichológia élő legendájával, Dr. Vekerdy Tamással találkozhatunk a Maros Együttes Előadótermében.

Vekerdy Tamás

Dr. Vekerdy Tamást senkinek sem kell bemutatni: a legismertebb ma is élő magyar gyermekpszichológus, akinek könyvein generációk nőttek fel, önálló rovata pedig évtizedek óta óriási népszerűségnek örvend a Nők Lapjában. Élőben hallgatni azonban még nagyobb élményt jelent, hiszen a Tanár Úr fantasztikus előadó, aki bölcs, gyakorlatias tanácsaival, egyedi stílusával és fergeteges humorával mindig meghódítja a közönséget. Az elmúlt évek során többször járt már Marosvásárhelyen, ám most új könyvéhez kapcsolódó vadonatúj előadásával érkezik, melyet Magyarországon mindenhol vastapssal köszönt meg a közönség.

A neves szakembernek tavaly ősszel jelent meg legújabb (és egyben eddig élete legnépszerűbb) könyve, a Jól szeretni, amely fél éven át vezetett minden sikerlistát Magyarországon. Az azonos című előadás úgyszintén kincsesbányát jelent a lélektan iránt érdeklődők számára, hiszen a nevelés, a családi együttélés legkülönbözőbb területeit érinti, a Vekerdy Tamástól megszokott lebilincselő stílusban. Középpontjában azonban egyetlen alapkérdés áll: vajon miként tudnánk igazán jól szeretni?

Természetesen elképzelhetetlen, hogy egy gyerek felnevelése során ne kövessünk el hibákat, ám az már reális célkitűzés lehet, hogy szeretetünk minden tévedésünkön, gyöngeségünkön, konfliktusunkon átragyogjon, a nehézségek idején is eltéphetetlen köteléket jelentsen közöttünk, és biztonságos menedéket gyerekeink számára. Ehhez azonban meg kell tanulnunk úgy szeretni, hogy az nekünk és gyerekeinknek is jó legyen.

vekerdy-tamas

Ha ez sikerül, az ezerszeresen hálája meg magát. Minket lényegesebben nyugodtabbá és elégedettebbé tesz, gyermekeinknek pedig olyan bázist ad, ahonnan a lehető legmesszebbre tudnak elrugaszkodni, s ahova a legnagyobb szeretettel térnek vissza. Jól szeretni annyi, mint jól élni – önmagunkkal és egymással.

Az előadás interaktív, tehát lehetőség lesz arra, hogy a megjelentek kérdezhessenek Vekerdy Tamástól, véleményt, tanácsot kérjenek tőle. Érdemes élni az alkalommal!

A Nyitott Akadémia helyszínen felállított standján – számos pszichológiai témájú újdonság mellett – kedvezményes áron meg lehet vásárolni a Jól szeretni című könyvet, melyet Vekerdy Tamás kérésre szívesen dedikál is.

A május 24-i előadásra jegyek elővételben kaphatók a Kulcslyuk Könyvesboltban, a Kossuth utca 5. alatt.

Nyerj jegyet Dr. Vekerdy Tamás előadására itt!

Dr. Kádár Annamária

Share this post

PinIt
scroll to top