A RITTE Egyesület 2013. április 27-én szervezi legújabb, kerékpártúra rendezvénysorozatát, a Kastély Túrát, melynek jellegzetessége, hogy az útvonalon található nevezetes, történelmi épületek látogatásra és bemutatásra kerülnek. Erdély szinten Maros megyében található a legtöbb kastély. Az egyesület célja a közvélemény, a figyelem felkeltése kastélyainkra, történelmi emlékeinkre, valamint ezek állapotára.
A szombati túra útvonala: Marosvásárhely, Jedd, Kebeleszentivány, Székelytompa, Nyárádgálfalva, Backamadaras, Nyárádszentbenedek, Backamadaras, Koronka, Marosvásárhely.
A túra során megtekintjük Kebeleszentivány 600 éves templomát, Nyárádgálfalva közepén található műemlék unitárius templomot, valamint a református templomot. Nyárádszentlászlón szintén unitárius templomot. Nyárádszentbenedeken a Teleki kúriát, valamint Koronkában az 1830-as évek körül épült Tholdalagi Kastélyt. Koronkában a Takács Olga polgármester tart bemutatót a kastélyról, valamint a polgármesteri hivatal támogatásával szeretetvendégségre kerül sor.
A túra hossza: kb. 55 km
Találkozó: a Jeddi úti autóbusz végállomásnál (Centrofarm)
A részvétel ingyenes. A Kastély túrán 18. életévét betöltött kerékpárosok vehetnek részt! Amennyiben a résztvevő nem töltötte be 18. életévét csakis szülő kíséretével vehet részt. A kerékpáros közlekedés a törvényes előírásoknak megfelelően fog zajlani.
Támogató: Koronka Polgármesteri Hivatala, TiBoo Kft.
A rendezvény médiapartnere a Rádió Gaga.