Kelemen Hunor: Ha az államfő miniszterelnöknek jelöli Sevil Shhaideht, az RMDSZ megszavazza

Ha az államfő miniszterelnöknek jelöli a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által javasolt Sevil Shhaideh-et, az RMDSZ megszavazza – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor szövetségi elnök.

„Nincs javaslatunk a miniszterelnök személyére vonatkozóan, de ha az elnök kormányfőnek jelöli a PSD-ALDE által javasolt Sevil Shhaideh-et, az RMDSZ, a megállapodásnak megfelelően, megszavazza. Természetesen kíváncsiak vagyunk a kormányprogramra, de nem hiszem, hogy meglepetésben lenne részünk. Együttműködünk a parlamentben a PSD-ALDE koalícióval, de nem lépünk be a kormányba. Megpróbáljuk támogatni azokat a projekteket, amelyekről úgy véljük, hogy a lakosság érdekeit szolgálják, és mi előállunk majd olyan javaslatokkal, amely a román társadalom javára válhatnak, beleértve a kisebbségek jogaira vonatkozó előírások alkalmazását” – jelentette ki Kelemen Hunor az államfővel folytatott konzultáció után.

Kelemen Hunor azt mondta, Sevil Shhaideh ‘becsületes’ és ’tisztességes’ ember, aki járatos a közigazgatás terén.

„Együtt dolgoztunk vele, amikor államtitkár volt a Ponta-kormány fejlesztési minisztériumában, semmi kifogásunk nincs vele szemben, rátermett ember, képes a kormányt vezetni” – tette hozzá Kelemen Hunor.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Forrás: AGERPRES

    Share this post

    PinIt
    scroll to top