Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta hétfőn, hogy sor került egy első egyeztetésre a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) képviselőivel anélkül, hogy ebből végső következtetést lehetne levonni. Hozzátette: egy esetleges együttműködés csak a parlamenti tevékenységet érinti.
„Minden megbeszélés fontos, hogyha a parlamentről, a kormányról, az országról, a gazdaságról van szó. (…) Ma volt egy első tárgyalásunk, amelyből azonban nem lehet végleges következtetést levonni, nem jutottunk semmi olyanra, amit a közvélemény elé lehetne tárni” – jelentette ki Kelemen Hunor a parlamentben.
Hozzátette: az RMDSZ nem vesz részt a kormányban, hanem a parlamentben működik együtt a PSD és az ALDE képviselőivel.
Azt mondta: a kormányról nem volt szó, a PSD-ALDE koalíciót kötött, van parlamenti többségük, az RMDSZ csak bizonyos kérdésekben működik együtt velük a parlamentben. A megbeszélésen a megoldandó feladatok széles spektrumát érintették, az infrastruktúra fejlesztéstől a kisebbségi jogokig – mondta el Kelemen Hunor.
„Ha létrejön egy együttműködés, az a gazdasági társadalmi élet minden területére kiterjed, beleértve az emberi és a kisebbségi jogokat is” – szögezte le Kelemen Hunor.
Legfrissebb hírek
Forrás: AGERPRES