Kerékpárok vásárlására kaphatnak támogatást az alkalmazottak

Szorgalmazná a kormány a kerékpáron való közlekedést. Az ételjegyek és utazási utalványok mellett, az alkalmazottak értékjegyeket is kaphatnak a közeljövőben, amelyek segítségével biciklit vásárolhatnak.

segway

A Szenátus munkaügyi bizottsága a héten kedvezően véleményezte azt a tervezetet, melynek értelmében a munkáltatók külön juttatás formájában támogathatják alkalmazottaik kerékpáros munkába járását. A járandóság egyik része a bicikli beszerzésére, míg a másik a jármű karbantartására vonatkozik.

A kerékpár vásárlására nyújtott támogatás maximális értéke 1500 lej, ezt három évente egyszer kaphatnák meg az alkalmazottak. Az összegből nemcsak kerékpár, hanem elektromos bicikli, hajtány, egykerekű, tricikli, half-bike vagy akár segway is beszerezhető. Azok, akik már rendelkeznek valamelyik járművel, az utalvánnyal biciklis felszerelést és egyéb kiegészítőket vásárolhatnak.

A támogatás másik része a biciklis közlekedéssel járó kiadások fedezésére vonatkozik, amelynek értékét a lakhely és munkahely között, vagy a munkaügyben megtett kilométerek alapján számolnák ki. A dolgozók kilométerenként 0,33 – évente maximum 300 – lejt kaphatnak, ha a kerékpárt választják a munkába járás eszközéül.

A jogszabály elfogadása esetén, a munkáltató szabadon dönthet majd arról, hogy támogatja-e vagy sem az utalványokkal alkalmazottait. A tervezetet először a szenátusban bocsátják közvitára.

Share this post

PinIt
scroll to top